Összefoglalók

Az előadások tartalma

 

ALMÁSI ISTVÁN

Sárosi Bálint gondolatai a zenei anyanyelvről

Sárosi Bálintot elsősorban a népi hangszerek, a hangszeres népzene, a népies dal, valamint a cigányzenészek szerepének tanulmányozásában felmutatott kimagasló tudományos eredményei alapján tartja számon a kutatástörténet. Hasonlóképpen értékesek voltak a népzenei hagyomány számos fontos kérdését ismertető-tisztázó, mintegy három és fél évtizeddel ezelőtt heti rendszerességgel tartott Zenei anyanyelvünk című rádióelőadásai, melyek összegyűjtve magyar nyelven kétszer is napvilágot láttak, közben pedig angol, német és japán nyelven is megjelentek. Nemcsak az elődök tanításait, hanem nagy mértékben a saját kutatási tapasztalatait foglalta össze. Igen sok eredeti gondolatát tette közkinccsé. Ezek az írásai is arról tanúskodnak, hogy Sárosi Bálint nagyon gazdag ismeretanyaggal rendelkező, széles látókörű, tárgyilagosan ítélő, szakszerűen és egyszersmind kristálytiszta stílusban író tudós.

 

 

BERECZKY JÁNOS

Hogyan lesznek az ál régi, és hogyan az ál új stílusú dalok?

Új stílusú dalok valamiféle romlása, deformálódása révén látszólag régi stílusú dalok keletkezhetnek. Két tipikus romlásmód van, melynek révén új stílusú dalok régi stílusúvá szoktak alakulni. Az egyik, hogy a kezdő A-sor már eleve A⁵-té változik. Így egy A⁵ A⁵ A⁵_v A szerkezet jön létre, 5 5 x kadenciaképlettel. Ez általában könnyen fölismerhető, bár van olyan eset – pl. a nemespátrói „Pásztorember vígan él” –, hogy nem ismerték föl, és bekerült a Kodály–Kerényi féle Iskolai énekgyűjteménybe, aztán a Tiszán innen, Dunán túl-ba, s így országosan elterjedt.

A másik mód még gyakoribb: a dallam második fele önállósul. Ezt már nehezebb fölismerni, annál is inkább, mert sok ilyen féldallam oly divatossá vált, hogy jobban elterjedt, mint az eredeti teljes alak. A Szendrei–Dobszay féle „stílusrend” hat olyan típust is tartalmaz, melyek nem egyebek valamely új stílusú dal ilyen önállósult második felénél.

Fordított tipikus romlásmód is van. Régi stílusú dal második felével kezdenek, azt még meg is ismétlik, s azután jön a dallam az elejétől kezdve. Így egy ál AABA szerkezetű dallam jön létre.

 

 

BORGÓ ANDRÁS

Későközépkori (elsősorban héber) kéziratok táncábrázolásai

A későközépkori héber kéziratok gyakran tartalmaznak zenével kapcsolatos illuminációkat s ezeken belül táncábrázolásokat. A tánckultúra korai magas fejlettségére utal az a tény, hogy a tánc fajtáit a Biblia szövegében tíz különböző héber kifejezés jelzi. A tánc hálaadó- és örömünnepek kísérője volt. Az illusztrációk vallási és családi ünnepeket jelenítenek meg, melyekben az ugrótáncok, a pártáncok és a körtáncok egyaránt előfordulnak. A héber kéziratok leggyakrabban Mirjam és kísérői hálaadó táncát ábrázolják, az Exodus 15:20 verse alapján. A hangszerek, a táncmozdulatok, ruha- és hajviseletek a kéziratok létrejöttének korát tükrözik. Az előadás számos héber illusztrációja keresztény miniatúrákkal is összehasonlításra kerül.

 

 

DOBSZAY LÁSZLÓ

A lamentáció a magyar népzenében

 

 

ECKHARDT MÁRIA

„A budapesti Munkácsy-ünnepélyekhez.

Magyar Rhapsodia zongorára szerzé Liszt Ferencz.” Újabb adatok a két művész kapcsolatához

Az előadás röviden áttekinti a két művész kapcsolatának történetét, és kiadatlan iratok felhasználásával elsősorban Munkácsy 1882-es budapesti látogatására összpontosít, melynek során az ismeretségből és kölcsönös megbecsülésből meleg barátság született. Ennek Liszt részéről maradandó tanúsága a XVI. magyar rapszódia, mely csaknem harminc évnyi szünet után megnyitja a rapszódiák újabb, időskori sorát. Összehasonlítjuk az egy éven belül megjelent két eltérő kiadást, és magyarázatot adunk a második kiadás keletkezési körülményeire is.

 

 

FARKAS ZOLTÁN

Népzenei hatások Kurtág György és Ligeti György zenéjében

Walter Wiora az 1972-es Kodály-konferencián azt a kérdést tette fel a magyar zenetörténészeknek, hogy ha Bartók és Kodály egyaránt a magyar népzenéből származtatták zenei nyelvüket, miért van mégis oly jelentős különbség a két komponista érett alkotói stílusa között. A népzenei gyökerek jelenléte Kurtág György és Ligeti György művészetében éppoly nyilvánvaló, mint a magyar zene két “ikercsillagának” esetében, ám a népzenei hatás különbözősége is éppoly markánsan jelentkezik, mint Bartók és Kodály zenéjében. Ennek a különbségnek a megragadására, definiálására és illusztrálására szeretnék kísérletet tenni. Egy előadás keretei szűkösek ahhoz, hogy Kurtág és Ligeti valamennyi olyan kompozícióját megvizsgáljuk, amelyben a népzene hatása kimutatható, de néhány jól megválasztott, jellegzetes mintapélda alapján talán bemutathatók a magyar (és román) népzenei elemek felhasználásának – a két zeneszerzőnél oly különböző – módjai.

Nyomtatásban megjelent: „Magyar népzenei hatások Ligeti György és Kurtág György zenéjében”, Magyar Zene 44/4, 2006, 361–386.

 

 

FERENCZI ILONA

Genfi zsoltárszövegek magyarországi dallamokkal a XVII. századból

Az Eperjesi graduál kiadásakor külön figyelmet érdemeltek azok a Szenci Molnár Albert által fordított genfi zsoltárszövegek, melyek nem Goudimel harmonizálásában, hanem új dallamokkal, új megzenésítésben kerültek lejegyzésre. Előadásunk ezeknek a dallamoknak és feldolgozásoknak az útját követi az Eperjesi graduáltól a Cantus Catholici szlovák nyelvű kéziratos változatáig.

 

 

FÖLDES IMRE

A zenei hangok dinamikus rendszere

Kvint-rendszerek.

Öt-, hét-, és tizenkétfokúság.

Mivel magyarázható az anhemiton pentatónia I. és a heptatónia I. kiemelkedő népszerűsége.

A hangok telítetlen (instabil) és telített (stabil?) rendszerei.

Mennyiség és minőség.

A hangrendszerek infra és ultra tartománya.

 

 

GÁDOR ÁGNES – SZIRÁNYI GÁBOR

...amikor tátva marad a könyvtáros szája

Zeneakadémia Központi Könyvtára számítógépes fejlesztésének története: a kezdetek néha burleszkbe illő nehézségeitől a világszínvonalig.

 

 

ALMÁSI ISTVÁN

Sárosi Bálint gondolatai a zenei anyanyelvről

Sárosi Bálintot elsősorban a népi hangszerek, a hangszeres népzene, a népies dal, valamint a cigányzenészek szerepének tanulmányozásában felmutatott kimagasló tudományos eredményei alapján tartja számon a kutatástörténet. Hasonlóképpen értékesek voltak a népzenei hagyomány számos fontos kérdését ismertető-tisztázó, mintegy három és fél évtizeddel ezelőtt heti rendszerességgel tartott Zenei anyanyelvünk című rádióelőadásai, melyek összegyűjtve magyar nyelven kétszer is napvilágot láttak, közben pedig angol, német és japán nyelven is megjelentek. Nemcsak az elődök tanításait, hanem nagy mértékben a saját kutatási tapasztalatait foglalta össze. Igen sok eredeti gondolatát tette közkinccsé. Ezek az írásai is arról tanúskodnak, hogy Sárosi Bálint nagyon gazdag ismeretanyaggal rendelkező, széles látókörű, tárgyilagosan ítélő, szakszerűen és egyszersmind kristálytiszta stílusban író tudós.

 

 

BERECZKY JÁNOS

Hogyan lesznek az ál régi, és hogyan az ál új stílusú dalok?

Új stílusú dalok valamiféle romlása, deformálódása révén látszólag régi stílusú dalok keletkezhetnek. Két tipikus romlásmód van, melynek révén új stílusú dalok régi stílusúvá szoktak alakulni. Az egyik, hogy a kezdő A-sor már eleve A⁵-té változik. Így egy A⁵ A⁵ A⁵_v A szerkezet jön létre, 5 5 x kadenciaképlettel. Ez általában könnyen fölismerhető, bár van olyan eset – pl. a nemespátrói „Pásztorember vígan él” –, hogy nem ismerték föl, és bekerült a Kodály–Kerényi féle Iskolai énekgyűjteménybe, aztán a Tiszán innen, Dunán túl-ba, s így országosan elterjedt.

A másik mód még gyakoribb: a dallam második fele önállósul. Ezt már nehezebb fölismerni, annál is inkább, mert sok ilyen féldallam oly divatossá vált, hogy jobban elterjedt, mint az eredeti teljes alak. A Szendrei–Dobszay féle „stílusrend” hat olyan típust is tartalmaz, melyek nem egyebek valamely új stílusú dal ilyen önállósult második felénél.

Fordított tipikus romlásmód is van. Régi stílusú dal második felével kezdenek, azt még meg is ismétlik, s azután jön a dallam az elejétől kezdve. Így egy ál AABA szerkezetű dallam jön létre.

 

 

BORGÓ ANDRÁS

Későközépkori (elsősorban héber) kéziratok táncábrázolásai

A későközépkori héber kéziratok gyakran tartalmaznak zenével kapcsolatos illuminációkat s ezeken belül táncábrázolásokat. A tánckultúra korai magas fejlettségére utal az a tény, hogy a tánc fajtáit a Biblia szövegében tíz különböző héber kifejezés jelzi. A tánc hálaadó- és örömünnepek kísérője volt. Az illusztrációk vallási és családi ünnepeket jelenítenek meg, melyekben az ugrótáncok, a pártáncok és a körtáncok egyaránt előfordulnak. A héber kéziratok leggyakrabban Mirjam és kísérői hálaadó táncát ábrázolják, az Exodus 15:20 verse alapján. A hangszerek, a táncmozdulatok, ruha- és hajviseletek a kéziratok létrejöttének korát tükrözik. Az előadás számos héber illusztrációja keresztény miniatúrákkal is összehasonlításra kerül.

 

 

DOBSZAY LÁSZLÓ

A lamentáció a magyar népzenében

 

 

ECKHARDT MÁRIA

„A budapesti Munkácsy-ünnepélyekhez.

Magyar Rhapsodia zongorára szerzé Liszt Ferencz.” Újabb adatok a két művész kapcsolatához

Az előadás röviden áttekinti a két művész kapcsolatának történetét, és kiadatlan iratok felhasználásával elsősorban Munkácsy 1882-es budapesti látogatására összpontosít, melynek során az ismeretségből és kölcsönös megbecsülésből meleg barátság született. Ennek Liszt részéről maradandó tanúsága a XVI. magyar rapszódia, mely csaknem harminc évnyi szünet után megnyitja a rapszódiák újabb, időskori sorát. Összehasonlítjuk az egy éven belül megjelent két eltérő kiadást, és magyarázatot adunk a második kiadás keletkezési körülményeire is.

 

 

FARKAS ZOLTÁN

Népzenei hatások Kurtág György és Ligeti György zenéjében

Walter Wiora az 1972-es Kodály-konferencián azt a kérdést tette fel a magyar zenetörténészeknek, hogy ha Bartók és Kodály egyaránt a magyar népzenéből származtatták zenei nyelvüket, miért van mégis oly jelentős különbség a két komponista érett alkotói stílusa között. A népzenei gyökerek jelenléte Kurtág György és Ligeti György művészetében éppoly nyilvánvaló, mint a magyar zene két “ikercsillagának” esetében, ám a népzenei hatás különbözősége is éppoly markánsan jelentkezik, mint Bartók és Kodály zenéjében. Ennek a különbségnek a megragadására, definiálására és illusztrálására szeretnék kísérletet tenni. Egy előadás keretei szűkösek ahhoz, hogy Kurtág és Ligeti valamennyi olyan kompozícióját megvizsgáljuk, amelyben a népzene hatása kimutatható, de néhány jól megválasztott, jellegzetes mintapélda alapján talán bemutathatók a magyar (és román) népzenei elemek felhasználásának – a két zeneszerzőnél oly különböző – módjai.

Nyomtatásban megjelent: „Magyar népzenei hatások Ligeti György és Kurtág György zenéjében”, Magyar Zene 44/4, 2006, 361–386.

 

 

FERENCZI ILONA

Genfi zsoltárszövegek magyarországi dallamokkal a XVII. századból

Az Eperjesi graduál kiadásakor külön figyelmet érdemeltek azok a Szenci Molnár Albert által fordított genfi zsoltárszövegek, melyek nem Goudimel harmonizálásában, hanem új dallamokkal, új megzenésítésben kerültek lejegyzésre. Előadásunk ezeknek a dallamoknak és feldolgozásoknak az útját követi az Eperjesi graduáltól a Cantus Catholici szlovák nyelvű kéziratos változatáig.

 

 

FÖLDES IMRE

A zenei hangok dinamikus rendszere

Kvint-rendszerek.

Öt-, hét-, és tizenkétfokúság.

Mivel magyarázható az anhemiton pentatónia I. és a heptatónia I. kiemelkedő népszerűsége.

A hangok telítetlen (instabil) és telített (stabil?) rendszerei.

Mennyiség és minőség.

A hangrendszerek infra és ultra tartománya.

 

 

GÁDOR ÁGNES – SZIRÁNYI GÁBOR

...amikor tátva marad a könyvtáros szája

Zeneakadémia Központi Könyvtára számítógépes fejlesztésének története: a kezdetek néha burleszkbe illő nehézségeitől a világszínvonalig.

 

 

GILÁNYI GABRIELLA

Ad Magnificat-Hebdomada per Annum.  – Egy G-tonalitású antifóna-sorozat Dél-Európában

 

 

GOMBOS LÁSZLÓ

„Énekelek neked s leborulok szent templomod előtt.” Hitvallás és dicséret Dohnányi Szegedi miséjében

Dohnányi Ernő 1930-ban, a Fogadalmi Templom avatására komponálta Szegedi miséjét (op.35), amely megnyerte a templomszentelés alkalmából kiírt zenei pályázatot. Az 53 éves, pályája zenitjére érkezett szerző – egy előző évi, alkalmi jellegű kórusművet nem számítva – 33 éve nem merészkedett a egyházi muzsika területére, és ez volt az első opusz-számmal ellátott liturgikus kompozíciója. Pedig fiatal korában fontos szerepet játszott a vallásos zene: gyakran orgonált a pozsonyi székesegyházban és a gimnáziumi miséken, és számos vokális egyházi művet is komponált. Az előadás arra a kérdésre keresi a választ, hogy Dohnányi évtizedekkel később csupán a reprezentációs feladat lehetőségét látta-e miséjében, vagy a valláshoz fűződő viszonyát is megfogalmazta alkotásában. Felmerül a kérdés, hogy a koncerttermekben, a szalonokban és a zenés színpadon otthonos, de ezúttal misét komponáló világfi számára mit jelentett a hit, és hogy ez művében milyen zenei vonásokban és formai megoldásokban érhető tetten.

 

 

HALÁSZ PÉTER

Johann Freiherr von Schilson, hivatalnok, író és zeneszerző – portrévázlat

Schilson bárót (kb. 1750–1810) a magyar zenetörténet-írás az OSzK Zeneműtárában őrzött kottakéziratai, különösen magyar nyelvű, illetve magyaros stílusú kompozíciói alapján, mint a XVIII–XIX. század fordulója főúri dilettáns zeneszerzőinek egyikét régóta számon tartja (Major Ervin, Szabolcsi Bence, Papp Géza, Sas Ágnes). Ugyanakkor érdemes a hazai felvilágosodás e sokoldalú egyéniségének különféle tevékenységi köreit, jozefinista városrendezési terveit, fordítói és színműírói munkásságát, személyes kapcsolatrendszereit egyszer összefüggéseiben is szemügyre venni – erre tesz kísérletet az előadás.

 

 

HAMBURGER KLÁRA

Liszt Ferenc és az utókor.  – Az Országos Liszt Ferenc Társaság, 1932–1945

A Magyar Liszt Ferenc Társaság 2004 őszén ajándékba kapott egy dokumentumgyűjteményt, néhai Gerster Jolán hagyatékából. Ő volt a Horthy-éra utolsó 12 évében, Budapest ostromáig működő Országos Liszt Ferenc Társaság főtitkára. A különféle nyomtatványokat, gép- és kéziratokat, műsorokat, plakátokat, űrlapokat magában foglaló gyűjtemény feldolgozásakor kibontakozik ennek a Liszt kultuszát ápoló – eddig kevéssé ismert – egyesületnek a tevékenysége. Kiderül, kik tartoztak a vezetőségbe, és ki nem kívánt annak tagja lenni. Megismerjük a Társaság céljait, elért eredményeit, programjainak közreműködőit. Fény derül arra is, hogyan kapcsolódott az egyesület a kor bel- és külpolitikai eseményeihez. És nem utolsó sorban az: mennyiben követte Liszt Ferenc, a nagy XIX. századi európai humanista művész eszmeiségét.

Nyomtatásban megjelent: „Liszt Ferenc és az utókor. Az Országos Liszt Ferenc Társaság 1932–1945”, Magyar Zene 44/1, 2006, 73–114.

 

 

ITTZÉS MIHÁLY

A magyar (zenetörténeti) dalkincs a XX. század énektankönyveiben

 

 

KACZMARCZYK ADRIENNE

Háromkirályok zsinóros mentében (Liszt, Krisztus, I.5)

Az 1860–70-es években keletkezett Krisztus-oratóriumában Liszt a Háromkirályokat magyaroknak tünteti fel, a XIX. század magyar nemzeti zenéjével mutatva be őket. Az oratóriumnak ez az egyetlen, minden kétséget kizáróan magyar vonatkozású jelenete már Liszt életében is feltűnést keltett és azóta is foglalkoztatja a Liszt-kutatókat.

Az előadás erre a „Háromkirályok–magyarok” asszociációra próbál magyarázatot adni Lisztnek a magyar vonatkozású műveiben tükröződő, az idők során változó magyarság-képe bemutatása és értelmezése révén. A magyarság-kép – a magyarság jelentősége Lisztnek saját maga, ill. az európai kultúra számára – Lisztet első hazatérése, 1839/40 óta foglalkoztatta. A stilisztikai különlegességen túlmenően, témám azáltal tarthat számot érdeklődésre, mert – véleményem szerint – épp a Háromkirályok-jelenet bizonyítja, hogy Liszt végérvényes választ talált a számára mind alkotói, mind morális jelentőséggel bíró kérdésre. Az előadás egyúttal a verbunkossal, ill. annak liszti kapcsolataival foglalkozó Papp Géza előtt is szeretne tisztelegni.

Nyomtatásban megjelent: „Magyar háromkirályok. Liszt: Krisztus-oratórium, I. 5”, Magyar Zene 44/4, 2006, 387–415.

 

 

KIRÁLY PÉTER

Andreas Veckenstadius, besztercei toronyzenész felmondólevele 1663-ból

Az erdélyi Beszterce toronyzenészének, a wernigerodei grófságból származó Andreas Veckenstadiusnak fennmaradt egy 1663-ban írt felmondólevele, amelyet eddig csak rövid hivatkozások alapján ismertünk. A dokumentum azonban gazdag zenei vonatkozásai miatt megérdemli, hogy teljes terjedelmében ismert és hozzáférhető legyen. Az előadás bemutatja a levél tartalmát és áttekinti az abból adódó zenetörténeti következtetéseket.

 

 

KISS GÁBOR

„Esztergomi” jellegzetességek Kájoni gyűjteményeiben

 

 

KOVALCSIK KATALIN

A cigány báli repertoár változása, 1997–2005

Sárosi Bálint az 1960-as évek elején végzett monografikus kutatást egy budapesti étteremben. Az ő munkája adta az ötletet az 1990-es évek második felében, a cigány bálok megjelenésekor, a repertoár vizsgálatára. Csaknem negyven évvel később én már abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy az egy-egy bál során elhangzó teljes zenei anyagot fel tudtam venni. A báli repertoárban fontos változások zajlottak le abban nyolc évben, amióta néhány dunántúli faluban figyelemmel kísérem ezeket az eseményeket. A változás irányát alapvetően a sokasodó és polarizálódó, elsősorban budapesti cigány együttesek tevékenysége és helyi népszerűsége befolyásolja.

 

 

LÁSZLÓ FERENC

Constantin Brăiloiu és a csángó népzene kutatása

Mint a Societatea Compozitorilor Români főtitkára és a bukaresti Arhiva de Folklore vezetője, Constantin Brăiloiu tevőlegesen támogatta Veress Sándor (1930), Lükő Gábor (1931–33) és Balla Péter (1933–34) gyűjtőtevékenységét Románia keleti tartományaiban. Brăiloiu intézményvezetői stratégiája korrekt volt és ésszerű: a magyar gyűjtőket a Román Zeneszerzők Társasága megbízottaiként ajánlotta a helyi hatóságok jóindulatába, ugyanakkor elvárta tőlük, hogy gyűjtésük egy másolatát átadják az ő archívumának. Az együttműködés nem volt felhőtlen, mivel a harmincas évek feszült nemzetközi légkörében a magyar kutatók moldvai, bukovinai és besszarábiai tevékenységét politikai gyanakvás kísérte, mely bizonyos mértékig pártfogójukra, Brăiloiura is kiterjedt. Lükő fonográfhengereit elkobozták, Ballát kiutasították Romániából, s ezzel a csángó népzene gyűjtése évtizedekre megszakadt. Nem szakadt meg a kölcsönös bizalmi kapcsolat Brăiloiu és a fiatal kutatókat magyar részről támogató Lajtha László között. Az Emilia Comişel Brăiloiu-kutató professzorasszony gyűjteményében őrzött dokumentumok (amelyek részletei most kerülnek először a magyar tudományos nyilvánosság elé) számos új adalékkal gazdagítják e tudománytörténeti eseménysorra vonatkozó ismereteinket.

 

 

NÉMETH G. ISTVÁN

A népzene stilizálásának eszközei Vermesy Péter Ördögváltozás Csíkban című egyfelvonásosában

Vermesy Péter (1939–1989) vígoperája, az Ördögváltozás Csíkban, 1969–1970 körül készült, de csak 1991-ben mutatta be a Kolozsvári Állami Magyar Opera. Az azonos című Tamási Áron-novellát alapul vevő egyfelvonásos a legjelentősebb zenés színpadi alkotás, melyet romániai magyar zeneszerző komponált az elmúlt félévszázadban. A felolvasás röviden érinti a mű keletkezés- és recepciótörténetét, elsősorban azonban – az alkalomhoz illően – arra koncentrál, hogy Vermesy vokális dallamvilágának népzenei hátterét megvilágítsa. Bár a népdal jelenléte az opera minden pillanatában kitapintható, a stilizálás igen erős. A kérdés tárgyalásához a szerző önértelmezése is segítséget nyújt: Vermesy 1983-as doktori értekezése (A kadenciák fejlődése a középkori egyszólamúságtól a Reneszánszig) a címében megjelöltnél jóval tágabb körű zeneirodalomra hivatkozik, így az opera elemzéséhez is eredményesen felhasználható.

 

 

PAPP ÁGNES

„Epistola és Evangélium szerint való énekek” – XVIII. századi kéziratos katolikus kántorkönyveink tanúsága

 

 

PAPP MÁRTA

Hajóút a Volgán  – Epizódok az orosz népzenegyűjtés történetéből

Már a XVIII. század utolsó évtizedeiben napvilágot láttak Oroszországban kottás népdalkiadványok, Trutovszkij (1776–79, 1795) és Lvov–Pracs (1790) gyűjteményei. A parasztzene hiteles közlésére a XIX. század közepétől történtek egyre eredményesebb kísérletek, Sztahovics (1851–54), Villebois (1860), Balakirev (1866), majd Lopatyin és Prokunyin (1872, 1889) köteteiben. A sajátos orosz népi többszólamúság először Melgunov (1879) és Palcsikov (1888) kiadványaiban jelent meg nyomtatásban, s egyre precízebb lejegyzésre került a már fonográffal dolgozó Linyeva gyűjteményében (1905, 1909). Ám bármilyen kiváló etnomuzikológusok folytatták is a nagy elődök munkáját a szovjet évtizedekben, átfogó népzenekiadvány és az orosz népzene minden sajátosságára kiterjedő rendszerezési koncepció mindmáig nem jelent meg. Az előadás dióhéjban áttekinti az orosz népzenegyűjtés és -kiadások történetét, és kiemeli az első hiteles lejegyzések korszakából Osztrovszkij és Balakirev gyűjtőútját.

Nyomtatásban megjelent: „Orosz népdal – Dal – Románc”, Magyar Zene 44/1, 2006, 5–30.

 

 

PINTÉR ISTVÁN

A hangmikroszkópia alkalmazási lehetősége a hangszeres népzene kutatásában

Néhány példa bemutatása azzal kapcsolatban, hogy milyen esetekben és hogyan alkalmazható a hangmikroszkópia a hangszeres népzene-kutatás területén.

 

 

RICHTER PÁL

Latin nyelvű énekek XVII–XVIII. századi ferences kéziratokban

Ellentétben a népnyelvű énekek csekély számával viszonylag gazdag a Kárpát-medencéből származó XVII–XVIII. századi ferences kéziratok latin nyelvű énekrepertoárja. Az énekek egy része szélesebb körben elterjedt, kapcsolatrendszere szerteágazó, motívumkincse a kor zenei köznyelvéhez tartozott. Előadásomban ezek közül mutatok be néhány, a magyar hagyományból kevésbé ismert, érdekes példát.

Nyomtatásban megjelent (az előadás második fele): „Napja Isten haragjának. Egy temetési ének írásos emlékei és néphagyományban élő változatai”, Magyar Zene 44/3, 2006, 263–277.

 

 

RUDASNÉ BAJCSAY MÁRTA

Arany János népdalgyűjteménye és a kritikai kiadás kérdései

Arany idős korában Bartalus kérésére összeírt kedves dalainak gyűjteménye 1952-ben jelent meg Kodály Zoltán és Gyulai Ágost gondozásában. Kodály tudományos munkásságának legutolsó és egyik legjelentősebb terméke a kéziratos dallamgyűjtemény hasonmás és kritikai kiadása. Saját nagyszalontai gyűjtésének fényében érdemes újraértékelni ezt a teljesítményt, különösen a ritmuskérdések, a prozódia és a dalok néphagyománybeli életének oldaláról. Másrészt ezt a kiadványt mint az Arany életműsorozat egyik jövendőbeli kötetéhez alapul szolgáló dokumentumot veszem szemügyre: hogyan kell egy újrakiadásnak viszonyulnia a korábbi, mintaszerűnek tartott kritikai kiadáshoz. A felmerülő specifikus problémák általánosabb érvényű kérdéseket is felvetnek.

Nyomtatásban megjelent: „Arany János népdalgyűjteménye és a kritikai kiadás kérdései”, Magyar Zene 44/1, 2006, 31–38.

 

 

SIPOS JÁNOS

A törökországi bektasi közösség vallási és népi dallamai

Ne dagaszd a melled: „enyém a világ”,

Mi haszna, ha tenger vagyonod van is!

Beszélő nyelved elnémul,

Ha csalogányéhoz hasonlatos is.

E figyelemre méltó sorokat Pir Sultan Abdal, az iszlám egy népi formájának, a bektasi vallásnak egyik szentje írta. A bektasikkal kapcsolatban legtöbbünk számára csak egyik szentjük, Gül Baba neve ismerős, esetleg még arról tudunk, hogy a törökök a gyermekadó során összegyűjtött gyermekeket ezen a valláson nevelték janicsárrá.

Kik is a bektasik? 1243-ban Hülegü mongol seregei véget vetettek a szeldzsukok uralmának, ettől kezdve a szeldzsuk emírségek súlyos adókat fizettek nekik. A lakosságnak minden oka megvolt az elégedetlenségre, ennek egyik megnyilvánulása volt a transzcendens felé fordulás. A szúfizmus terjedése a közép-ázsiai törökség körében erre az időszakra tehető. Ilyen történeti háttérrel és ezen a talajon bontakozott ki a bektasizmus a XIII. század közepe táján. A bektasi vallás egy szinkretikus népi vallás, erős kötődéssel a természethez, a hegyek, a nap, a fák imádatához. Szertartásaiban a zene szerepe kliemelkedő. Az évszázadok során a samanisztikus és a neoplatonikus elemek mellé a kereszténység, a zsidó vallás, a buddhizmus és a nesztorianizmus elemei is beépültek a tanai közé. Mostani alakjában a szúfizmussal átitatott siíta vallás egy török formájának tekinthetjük.

Csáki Évával immár hat éve kutatjuk a Törökország európai részén élő bektasik hagyományait és zenéjét. E zenei világ sajátos jelenősége, hogy területileg összeköti a jobban ismert román, bolgár illetve anatóliai népzenéket, így az összehasonlító népzenei kutatás szervesen folytatódhat kelet felé.

Előadásom első részében egy zenés, táncos vallási szertartás videós bemutatása áll, második részében pedig a trákiai bektasik jelentősebb zenei stílusait vetem össze a központi magyar, bulgár és anatóliai zenei rétegekkel.

 

 

SOLYMOSI TARI EMŐKE

„Históriai hangversenyek” és „önképzés igen szép sikerrel” –  Zenetörténet-oktatás, zenetörténeti előadások és koncertek a Nemzeti Zenede történetének utolsó harminc évében

A dolgozat a Nemzeti Zenede 1919-től 1949-ig tartó időszakát vizsgálva a következő kérdésekre keresi a választ: 1. Mi jellemezte ekkor az intézetben folyó zenetörténet-oktatást? 2. Milyen zenetörténeti hangversenyeket szervezett az intézet? 3. Hogyan segítette elő a Liszt Ferenc Ifjúsági Kör a diákok zenetörténeti tájékozottságát?

Az 1919/20-as tanévben történt államosításkor a Nemzeti Zenede ügyvezetői új irányvonalat határoztak meg az egyetemes zenetörténet oktatására. Arról, hogy a tantárgy tanítása milyen részletességgel és milyen színvonalon folyt, egy nemrég talált dokumentum is nyújt információt: Hammerschlag János 1936/37-ben tartott zenetörténet-előadásainak gyorsírással történt lejegyzése. A Zenede által, az 1920-as években szervezett zenetörténeti hangversenysorozat keretében számos reneszánsz és barokk kompozíció hangzott el először Magyarországon. Nemcsak a művek és a felhasznált kották kiválasztása történt nagy körültekintéssel, hanem az előadásokhoz használt hangszerek kiválasztása is. E koncertek évtizedekkel előzték meg a historikus előadási gyakorlat hazai térhódítását. Több, nagy apparátust igénylő kompozíció (Mahler, Bruckner stb.) zenetörténeti jelentőségű bemutatója is a Nemzeti Zenedéhez köthető. Elmélet és gyakorlat egységének megteremtésével mozdította elő a zenedei diákok zenetörténeti tájékozottságát a Liszt Ferenc Ifjúsági Kör, amely 1921 és 1924 között 42 ülést tartott. Az üléseken tanárok és diákok tartottak előadást különböző zenetörténeti témákról (a görög mitológia zenei vonatkozásaitól a kortárs magyar mesterekig), és az elemzett művek is felcsendültek.

 

 

SOMFAI LÁSZLÓ

A propos Anton Zimmermann

 

 

SZENDREI JANKA

Új adat a magyar Te Deum kérdéséhez

 

 

TALLIÁN TIBOR

Reformkori énekesek

 

 

TARI LUJZA

Pizzicato a hangszeres magyar (nép)zenében

Az előadás Papp Géza nyomán történeti-, Sárosi Bálint nyomán pedig népzenei vonatkozásban vizsgálja a részleteiben mindeddig nem tárgyalt kérdést.

 

 

VIKÁRIUS LÁSZLÓ

„A Bartók-Möller vita hasznáról és hasztalanságáról”

Élete során Bartók több szakmai vitának is résztvevője volt, de talán a Heinrich Möller által kiadott magyar népzenei antológia (Ungarische Volkslieder. Das Lied der Völker Bd. 12) körül 1931-ben támadt vita volt az egyetlen, melyet ő maga provokált ki a munkáról írott lesújtó recenziójával: „Cigányzene? Magyar zene? Magyar népdalok a német zeneműpiacon”. Az általa megfogalmazott és több helyen, többek között kivonatosan a tekintélyes német Zeitschrift für Musikwissenschaftban közzétett bírálatra a szerző válaszolt, mely további vitaírások születését indította el. A két szerző álláspontja egyaránt hajlíthatatlannak bizonyult. A bírálat megfogalmazása Bartóknak alkalmat adott arra, hogy tudományos ars poeticát fogalmazzon meg, de míg ő maga saját kutatásait a természettudomány egzaktságával érezte összevethetőnek, munkájában Möller részben „analitikus-matematikus”, részben „misztikus” megközelítést látott. Nyilvánvaló, hogy a kölcsönös meg-nemértés a kulcsfogalmak teljesen eltérő értelmezésén alapult. Mind a kutatás módszere, mind tárgya másban állt a két szerző számára. Az előadás egyfelől a Bartók által szigorúan „tudományos”-nak mondott módszer tudományos jellegét, másfelől a népdal, illetve a népies műdal magyar nyelvterületen kívül vagy nem is használható, vagy félreérthető terminusait kívánja tartalmilag és történetileg vizsgálni.

 

 

WATZATKA ÁGNES

Mosonyi Mihály és a Tárkányi-Zsasskovszky énektár

A Zenészeti lapok hasábjain Mosonyi Mihály részletes bírálatot tesz közzé a Tárkányi-Zsasskovszky Katholikus Egyházi Énektárral kapcsolatban, amiben kitér az énektár tartalmára, az énekek dallami és ritmikai alakjára, bírálatát kottapéldákkal illusztrálva javítási javaslatok kísérik. A cikksorozatból kirajzolódnak az egyházi ének problémái úgy, ahogy a tizenkilencedik századi Magyarországon felmerültek. Az előadásban Mosonyi kritikáját mutatom be az időközben szerzett tapasztalatok és felfedezések tükrében.

 

 

WINDHAGER KÁROLY

A Mihalovich-életmű irodalmi háttere, avagy a Sellő és Faust történet balladaszerű újraírásai

Az életmű kezdetén, a fiatalkori vázlatokban még három férfi-mítosz a meghatározó: Prometheus, Jézus és Faust. 1863 és 1865 között gyakorlatilag ezt a három mítoszt bontja ki és zenésíti meg Mihalovich többféleképpen. Cosima Bülow egyik válaszlevelében említi is ezt a ciklust, majd megjegyzi, hogy neki leginkább a Höllefahrt Jesus Christi tetszett. Mihalovich el is kezdi azt meghangszerelni, majd félbehagyva inkább a Faust Nr.1-ből készít zenekari és zongorakvartett változatot.

Hamarosan azonban mind Jézus, mind Prometheus háttérbe szorul a romantika más kulcsmítoszaival szemben, s már csak előképként tűnnek majd fel az új mihalovichi ikonográfiában. Viszont megjelenik benne a női mítosz, a Sellő, más néven: L’Ondine,. A sellő az a nő, aki hódító energiáival magához vonzza a férfiakat. Tomboló érzékiségével felszabadítja a polgári etika mögé szorított férfi ösztönenergiáit, és a férfi nem lévén szocializálva ezen erők irányítására, elveszíti akaratát, s ezzel elbukik mint személyiség, és mint polgár is. A sellő, tehát olyan nő, aki hadvezéri képességekkel irányítja démoni nőiességének teljes fegyvertárát. Kundry Klingsor szolgálatában az eszményi sellő: ravasz, érzéki és hihetetlenül erős, csak egy Parsifalnak sikerül legyőzni miután már ő is egyszer elesett. Ez a Sellő jelenik meg a Hagbarth és Signe, az Eliane, a Tihanyi visszhang operák női főszereplőiben, a Sellő című balladában, és a dalok nagy számában.

Faust, a folytonosan küzdő férfi, a megváltását kockáztató tevékeny, de önmaga elől menekülő ember, akit csak az igazi tiszta szerelem, csak a hűséges nő válthat meg. A Faustot szerető nők rendszerint gyors boldogtalanságra jutnak, mert Faust önhibájából boldogtalanságra kárhoztatta magát. Ezt énekli meg a két Faust-nyitány, a Faust-fantázia – mely Wagnernek és Lisztnek kifejezetten tetszett, a Faust – operatöredék, de Faust jelenik meg Wielandban és Toldiban is Mihalovich értelmezésében.

Faust és a Sellő egymás párja – Thomas Mann a Doktor Faustusban szerelmi viszonyként meséli el kapcsolatukat –, mindkettő boldogtalanságot okoz és hordoz, és e kettő találkozván egymással a kárhozat poklát szabadítják az emberre (La Ronde du Sabbat, A Pán halála – szimfonikus költemények).

A végzetes irodalmi mítoszok, későromantikus zenével fűszerezve szépen kikövezik az apollói Mihalovich dionüszoszi életművét.

Dokumentumok

A konferenciához kapcsolódóan nyomtatásban megjelent a Magyar Zene 43/4 számában:

Dobszay László: Köszöntő

Papp Géza–Papp Ágnes (szerk.): PAPP GÉZA összesített bibliográfiája

Nagy Krisztina–Pávai István: SÁROSI BÁLINT műveinek bibliográfiája