Összefoglalók

Az előadások tartalma

 

Dalos Anna

Az ifjú Bartók Kodály-képe

Az új MGG Bartók-szócikkében Somfai László arra utal, hogy az érett Bartók-stílus kialakulásában Debussy és Reger zenéje mellett meghatározó szerepet játszhatott a zeneszerző Kodály művei iránti növekvő érdeklődése is. Habár a Bartók-irodalom eddig is hangsúlyozta, milyen döntő hatással volt a komponista fejlődésére megismerkedése Kodály Zoltánnal, s ennek jelentőségét a népzenekutatói módszerek, illetve a Debussy-élmény szempontjából eddig is elemzés tárgyává tette, kevesebb figyelmet szentelt annak a kérdésnek, hogy Kodály 1906 és 1911 között keletkezett művei, illetve ebben az időszakban kialakuló esztétikai meggyőződései mennyiben és miként befolyásolták Bartók érett, s éppen ekkor kikristályosodó stílusának létrejöttét. A téma feldolgozatlansága elsősorban abból eredhet, hogy az ifjú Kodály poétikájáról mindeddig meglehetősen kevés információ állt rendelkezésünkre. Előadásomban éppen ezért arra teszek kísérletet, hogy Bartók első Kodály-értékelései, kapcsolatuk egyéb dokumentumai alapján, s az időszak kodályi világképének és esztétikájának ismeretében felhívjam a figyelmet olyan jellegzetességekre – például a progresszív zenei írásmód és experimentális alkotói magatartás ideáljára, vagy a magánélet motívumainak kompozíciós felhasználására –, amelyekkel Bartók barátja, Kodály zeneszerzői műhelyében találkozhatott, s amelyek ily módon meghatározó jelentőséggel bírtak későbbi poétikája kialakulásában. Előadásomban a 14 bagatell és a Zongoramuzsika egyes tételeinek, továbbá a két sorozat ciklikus felépítésének elemzésével kívánok rámutatni a két életmű szoros kapcsolatára.

 

 

Szabó Balázs

Bartók és a Hubay-iskola

Az előadás Bartók és a 20. századi hangszeres előadóművészet egyik meghatározó pedagógiai műhelye, a Hubay-iskola kapcsolatát elemzi a zeneszerzőt hegedűművek komponálására inspiráló Hubay-növendékek személyének tükrében. A vizsgálat elsősorban arra a kérdésre keresi a választ, miszerint az egyes művészek sajátos játékstílusa mennyiben határozta, határozhatta meg a nekik ajánlott darabok zenei anyagát, karaktereit, technikai problémáit stb., más szóval: beszélhetünk-e bizonyos értelemben „személyre szabott” kompozíciókról. Egy-egy archív felvétel segítségével bemutatom két, Bartók életében fontos szerepet játszó Hubay-tanítvány, Geyer Stefi és Arányi Jelly játékát, megragadni próbálva azok legjellemzőbb vonásait a Fiatalkori hegedűverseny ill. a hegedű-zongora szonáták szólamaival összefüggésben.

 

 

Paul Merrick

„Lásd ez az én birodalmam…” – a Kékszakállú és az orgona az ötödik ajtónál

Miért használ Bartók orgonát a Kékszakállú herceg vára „5. ajtó” jelenetében? Lehetséges, hogy a C-dúr mixtúra hangzatok miatt, melyek ezen a ponton a Kékszakállú „birodalmá”-t jelenítik meg. Csakhogy Bartók egész életművében egyedül itt szerepel orgona. Vajon elképzelhető akkor, hogy az orgona használata itt szimbolikus jelentőségű? Ha összevetjük e helyet azzal, ahogy Liszt alkalmazza a Faust szimfóniában az orgonát a C-dúr megjelenésekor, a két zeneszerző hangnemválasztásában és „program”-kezelésében valami hasonlóságot vehetünk észre.

 

 

László Ferenc

Bartók és a román kolindadallamok

„E karácsonyi énekeken […] ne értsünk semmi olyat, ami megfelelne az ájtatos nyugat-európai karácsonyi énekeknek” – írta Bartók 1933-ban a román kolindákról a Schweizerische Sängerzeitung olvasóinak tanulságára. Ekkor már rég nem volt újdonság a hangversenyéletben és a zongoraoktatásban Román kolindadallamok című zongoradarab-sorozata, évek óta készen állott mesteri műfajmonográfiája, amely nemsokára – sajnos csonkán, a szövegek nélkül – Die Melodien der rumänischen Colinde (Weihnachtslieder) címen jelent meg Bécsben, bemutatójára várt a román kolindaszövegek ihlette Cantata profana is. Felolvasásomban megidézem a tényeket: hogyan ismerkedett meg Bartók a román kolindákkal és hogyan emelkedtek azok mind tudományos, mind zenealkotói művében afféle kiváltságos műfaj rangjára. Az újabb román szakirodalom tükrében és a románok tulajdonképpeni karácsonyi szokásdalainak az összefüggésében is vizsgálva kolinda-fogalmának alakulását kitérek azokra a zenei sajátságokra, amelyek Bartókot különösen foglalkoztatták, így a refrén formaalkotó szerepére és az úgynevezett kolindaritmusra, s rámutatok e két jelenség szoros összefüggésére. Nem hallgatom el az igazságot: mivel máig nagy hatású írásaiban és hangversenyműsorain ismételten „karácsonyi ének”-nek, „Weihnachstlied”-nek, „Christmas song”-nak, „chant de Noël”-nek nevezte a kolindát, rajta is számon kérheti az utókor, hogy sokan ma is annak tartják a románság „carmen solstitialis”-át, mely régibb, mint a kereszténység. Idős korában használta a „winter-solsticial song” szakszót, kolindakötetének amerikai kiadásának címoldalán mégis a „Carrols” szó „pontosítja”, hogy mi is a román kolinda.

 

 

Lampert Vera

Tételformák Bartók zongorára írt népdalfeldolgozásaiban: 1907–1927

„Kisformák, egyszerű és összetett tételformák Bartók zongoramuzsikájában 1908–1930”  című írásában Somfai László a népdalfeldolgozásokra csak egy jegyzetben tért ki, ott azonban fel is vázolta elemzésük fő szempontjait. Vizsgálandó többek között a strófák száma, a dallam vagy dallamsorok két kéz közötti elosztása, transzpozíciója, az elő-, köz- és utójátékok jelenléte, valamint a több dallamból épített tételformák jellegzetessége. Előadásomban e szempontok szerint elemzem Bartók 1907 és 1927 között keletkezett, zongorára írt népdalfeldolgozásait. 153 tétel, Bartók népdalfeldolgozásainak több mint fele tartozik ebbe a kategóriába, összesen 161 dallammal.  Az eredmény a tipikus megoldások mellett azt is illusztrálja, mennyi leleménnyel kezelte Bartók ezt az egyszerű, kevés formai lehetőséget kínáló műfajt.

 

 

Büky Virág

Bartók, avagy a nevelésről – „primitivista” eszközök Bartók pedagógiai céllal írt műveiben

Bartók feltűnő érdeklődéssel tanulmányozta a keletkezés, a fejlődés folyamatát. Ugyanakkor ismerjük a korabeli társművészetek, mindenekelőtt a képzőművészet sajátos viszonyát a gyermekek művészetéhez, amelyben még fellehető a kezdetek romlatlan tisztasága, és ismerjük azon törekvéseiket is, amelyek arra irányultak, hogy mintegy gyermeki lelkülettel ismét képesek legyenek néhány kezdetlegesnek tetsző vonással környezetük lényegi vonásainak kiemelésére.

Az előadás azt kutatja, milyen közvetlen és milyen közvetett motivációk állhatnak Bartók pedagógiai céllal írt műveinek hátterében, illetve, hogy kimutatható-e bármiféle kapcsolat (gondolati párhuzam) Bartók és a primitivista művészek törekvései között.

 

 

Olsvai Imre

Adalékok a bartóki népdal-imitáció és a „szabadon használt anyanyelv” témaköréhez

1) „A királyfi elindul” témájának népzenei gyökerei

2) Az 1936-os első népzenei gramofonfelvételek hatása néhány Mikrokozmosz- és Divertimento-témában

3) Kuruckori – erkeli / kodályi – új stílusú motívumkapcsolat egy Concerto-témában

 

 

Richter Pál

800 dallam a „papírkosárban” – a Bartók-rend beosztatlan támlapjai

 

 

Tari Lujza

„a felvétel nincs tovább (hálistennek!)” – Bartók Béla magyar hangszeres gyűjtése és rendje

A cím első része, mely az első pillanatban szórakoztatónak tűnik, távolról sem vicces. Ellenkezőleg: nagyon is komoly megnyilatkozás az adott lejegyzésbe belefáradt népzenekutató Bartók részéről, akit pedig a kész támlapok alapján fáradhatatlan lejegyzőnek gondolunk. A megjegyzés Molnár Antal gyergyói gyűjtéséből származó, cigányprímás által, szinte mindvégig magas regiszterben játszott (lejegyzés szempontjából ezért eléggé idegőrlő) támlap végén található. A mondat bepillantást enged Bartóknak az utókor előtt rejtve maradó fáradságos hangszeres zenei lejegyzési munkájába. Az előadás célja, hogy felhívja a figyelmet Bartóknak a hazai hangszeres népzenekutatás alapozásában végzett (és az utókor részéről nem eléggé méltányolt) munkájára, melynek Bartók saját hangszeres zenei gyűjtésén kívül a mások anyagának összegyűjtése, lejegyzése és az anyag rendszerezési kezdeménye is részét képezte. 

 

 

Rákai Zsuzsanna

Nemzeti romantika, vagy antropológia? Bartók folklórkutatói munkásságáról

A 20. század jelentősen átalakította azt a párbeszédet, amelyet eredetileg a 18. század értelmisége folytatott a civilizáció illetve a nacionalizmus, az intellektuális illetve az erkölcsi haladás, a kulturális imperializmus illetve a kulturális különbözőségek tiszteletének elsőbbségéről. A 19. század során a vita győztesének az utóbbi oldal látszott, a második világháború után azonban új erőre kapott a diskurzus, noha jelentős módosulásokkal: a nacionalizmus ideológiájának szerepét most a 19. század során létrejött új tudományágak, az etnológia és az antropológia vették át. Bár a vita akkorra valójában mindenféle valóságos megoldás lehetőségétől elszakadt, a két világháború közötti modern gondolkodás útja a kulturális különbségek tiszteletét illetően mégis az etnológiai-antropológiai kérdésfelvetések irányába vezetett. Éppen ezért azok a jelek, amelyek a folklórkutató Bartók kezdeti, romantikus nemzeti érdeklődésének egyre határozottabb antropológiai jellegére utalnak a zeneszerző késői írásaiban, érdekes és jelentős helyet biztosítanak számára a 20. századi eszmetörténet és a művészet viszonyában, amely érdemes arra, hogy részletes vizsgálat témájává váljon.

 

 

Pintér István

Bartók Béla mikrószkopikus részletezésű kottázásának melogramikus követése

A „Magyar népzenei hanglemezek Bartók Béla lejegyzéseivel” (ed.: Somfai) című hanglemezalbum kísérőfüzetének 10. oldalán olvashatjuk: „Ahogy fokról fokra felismerte a népzenei adat tudományos rögzítésének fontosságát, úgy tökéletesítette lejegyzéseit, egészen az 1930–40-es évekbeli mikroszkópikus részletezésű kottázásig. Alighanem igaz Kodály véleménye, hogy ebben Bartókot senki emberfia felül nem múlhatja, legfeljebb valamilyen gépi hangfényképezés.”

Elérkezett az ideje, hogy a népzenei felvételekből gépi úton (hangmikroszkópiai módszerrel) előállított melogramikus lejegyzés segítségével még több részletet nézzünk meg, mint ami a kiegészítő jelekkel is megtűzdelt ötvonalas kottafejes lejegyzéssel egyáltalán leírható. Ebben a nézetben olykor olyan részletek is feltárulnak, amelyek füllel már alig vagy bizonytalanul elemezhetők.

 

 

Mácsai János

Száz éves  gépzongora – múlt, jelen, jövő?

Éppen száz évvel ezelőtt készült el és kapott szabadalmi jogot a Welte reprodukciós zongora, az első olyan hangszer, amely megtévesztő pontossággal vissza tudta adni a zongoraművész játékát. Beszámolómban összefoglalom a készülék mindössze negyed századnyi pályafutásának legfontosabb eseményeit, különös tekintettel Bartók és Dohnányi felvételeire. Tervezem, hogy  bemutatok egy még sohasem hallott Dohnányi felvételt. Szóba kerül, hogy a gépzongora nemcsak hangrögzítő eszköz volt, hanem a zeneszerzők számára lehetőség újfajta kompozíciók írására. Ehhez kapcsolódnak az utolsó két évtized fejleményei, a gépzongora feltámadása, és mára újbóli hanyatlása, valamint a jövőről megfogalmazódó kérdések.

 

 

Kárpáti János

Egy jellegzetes bartóki tématípus: a skála

A feltűnően nagy számú skála-struktúrájú témában és témafejlesztésben jól megfigyelhető a különböző moduszok és ritmusminták gazdagsága, Bartók kompozíciós módszerének egyik jellemző vonása.

 

 

Grabócz Márta

A narratív analízis szerepe a hangszeres interpretációk összehasonlításában – Bartók Zene húros hangszerekre, ütőkre és celestára című művének Adagio tétele

Az előadás kísérletet tesz  bizonyos régebbi analíziseim eredményeinek összefoglalására. Ezeknek célja az volt, hogy Bartók „Ember és természet találkozása” tematikájú lassú tételeinek stratégiáját részeletesen megvizsgálja: op.10/I „Virágzás”, op.12/I „Preludio”, IV. kvartett/III (Non troppo lento).

Ezen összehasonlító (= intertextuális) elemzések fényénél elemzem a Zene húros hangszerekre, ütőkre és celestára Adagióját: a forma-stratégiát, az intonációk (toposzok) speciális használatát. Végezetül hat karmester értelmezését vetem egybe az utolsó előtti formarészt lezáró kulcs-ütemek vezénylésekor.

 

 

Komlós Katalin

Mozart és az orgona

A rövid tanulmány (megjelent a Musical Times> 2002 őszi számában, „Mozart and the organ” címmel) Mozartnak a hangszerhez fűződő kapcsolatát, tapasztalatait, rá gyakorolt hatását járja körül. Improvizációinak fennmaradt leírásai közül különösen értékes és kottapéldával illusztrálható egy fültanú beszámolója Mozart egy orgona-rögtönzésének modulációs rendjéről. Közvetve a témához kapcsolódik az a tény is, hogy Mozart az 1780-as években pedálszerkezetet építtetett Walter fortepianójához.

 

 

Rovátkay Lajos

Rejtett üzenetek Gregor Joseph Werner (1693–1766) g-moll Requiemjében

Werner három fennmaradt Requiemje közül (g-moll, d-moll, c-moll) a g-mollban íródott jelentős részben „paródia”-mű: egész tételei, nagyobb és kisebb zenei egységei nem mások, mint egy idegen, nem liturgikus vokális műből kimetszett szószerinti átszövegezett idézetek. A Werner-életmű egészét tekintve is úgy látszik, hogy a g-moll Requiem a zeneszerzőnek egyetlen paródia-műve. A „kölcsönző” mű ma teljességgel ismeretlennek mondható, komponistája azonban nem.

A kb. 20 évvel ezelőtt tett felfedezésemet a Somfai-szimpózium keretében fogom először nyilvánosságra hozni. Az eredeti és a Requiem-adapció partitúráinak egybevetése után a lelet kiértékelése legelőször is Werner biográfiáját és stílusbeli hovatartozását fogja alapvetően érinteni. További elemzések vezetnek innen a referátum konklúziójaként felállított következtetésekhez az 1740/50 körüli bécsi zenei stílust illetően.

 

 

Halász Péter

Az Esterházy-gyűjtemény szimfónia-kéziratairól

Előadásomban áttekintem az Esterházy-gyűjtemény – ma az OSzK Zeneműtárában őrzött – kb. 200 darab 18. századi szimfónia-kéziratát. A fennmaradt inventáriumok és egyéb dokumentumok alapján megkísérlem elkülöníteni a gyűjtemény különböző korú és provenienciájú rétegeit. Ennek eredményeként az ismert eredetű kézirat-csoportok (Süssmayr, M. és J. Haydn, valamint Albrechtsberger hagyatéka) mellett kirajzolódnak más, összetartozó gyűjteményrészek is:

1) az 1760-as évekből származó, feltehetőleg Haydn zenekara által játszott repertoár maradványai (Gassmann, Hofmann, Holzbauer, Ivanschitz, Körzl, Maldere, Ordonez);

2) egy talán pozsonyi eredetű (?), az 1770/80-as évekből származó kottatár (Haydn, Dittersdorf, Pichl, Vanhal, Glanz, Sperger, Zimmermann);

3) Haydn szimfóniáinak az Esterházy-zenekarban használt, ám a Haydn-hagyatékhoz nem tartozó szólamanyagai.

Az első csoport a fiatal Haydn repertoár-ismeretéhez, a második egy a Haydn-filológiában eddig tisztázatlan jelentőségű forráscsoport értékeléséhez, míg a harmadik a Haydn-források 19. század eleji utóéletéhez nyújt adalékokat.

 

 

Farkas Zoltán

Korai Haydn-másolatok a győri székesegyház kottatárában (Adalékok a magyarországi Haydn-recepció kezdeteihez)

Haydn és a magyar zene kapcsolata – elsősorban épp Somfai László munkásságának köszönhetően – egyik ismert témája a nemzetközi zenetudománynak. Az Esterházy-udvar és a környező magyar városok zenei életének kölcsönhatása s Haydn ebben betöltött szerepe nem újdonság tehát a kutatás számára. A kompozíciós hatások területére térve, Haydn és Magyarország viszonyát ez idáig elsősorban abból a szempontból vizsgálták, hogy a „magyar” vagy „magyaros” elemek hogyan hatottak a nagy mester kompozícióira. Ez a tanulmány a fordított irányt kívánja bemutatni azáltal, hogy adatokat szolgáltat Haydn magyarországi zeneszerzői recepciójának korai fejezetéhez.

Az utóbbi két évtized magyar zenetörténeti kutatásai számos olyan dokumentumot tártak fel, amelyek a győri succentornak és orgonistának, Istvánffy Benedeknek a kismartoni Esterházy-udvarhoz fűződő kapcsolatára utalnak. Istvánffy másolatában ugyanis nagyszámú Gregor Joseph Wernertől származó, valamint más, kismartoni provenienciájú kompozíció maradt fenn (Nicola Conforto, Johann Patzelt stb.). Másfelől Istvánffy saját műveiben is erőteljes Werner-hatása mutatható ki. Jelen előadás azt vizsgálja, hogy a győri székesegyházi kottatárban Haydn neve alatt fennmaradt harmincnégy másolat közül melyek a hiteles Haydn-művek, s e csoportban akad-e Istvánffy kezétől származó kézirat. A Motetto di Sancta Thecla (Hob. XXXIII/a: 4) győri adaptációit tartalmazó kézirat különböző rétegeinek filológiai vizsgálata nemcsak a legkorábbi Haydn-másolatok egyikét mutatja be, hanem a műfajban gyakori átszövegezési praxisba is bepillantást enged. Végül megkísérelünk választ adni arra a kérdésre, hogy Haydn kompozícióinak hatása tetten érhető-e Istvánffy műveiben.

 

 

Virány Gábor

Megkésettek-e valóban a gyermekek? – Mozart ún. porosz kvartettjeiről

Az ünnepeltet több mint fél évszázada foglalkoztatta a klasszikus vonóshangzás, helyesebben a végsőkig kidolgozott vonóshangzás. Haydn kvartettjeinek menüettjeiről készült szakdolgozata másodéves korában. Első nyomtatásban is megjelent remekbeszabott munkája az 1956-os Mozart-emlékkönyvben szerepel „Mozart Haydn-kvartettjei” címmel.

Vajon Mozart miért írta a három porosz kvartettet? Az előadás gerince a művek elemzése, különösképpen összehasonlítva a korábbi Mozart-vonósnégyesekkel, valamint részben Haydn műveivel. Az előadás befejező része természetesen a tanulságoknak lesz szentelve, részben elítélve azokat a megjegyzéseket, amelyek „megkésett gyermekként” képzelik a „hármasikreket”.

 

 

Batta András

Beethoven és egy szó: „Hoffnung”

 

 

Domokos Zsuzsanna

Palestrina Stabat Matere Wagner közreadásában

A Stabat mater Wagner által előkészített közreadása kiemelt helyet foglal el Palestrina műveinek 19. századi kiadványai között. Egyedi értékét elsősorban az adja, hogy Liszt példamutatónak tartotta évtizedeken át, miközben ő is és maga Wagner is többféle kiadói szemléletet ismert meg a kiadvány elkészülte és megjelentetése között. Az előadás a kor kiadóinak különböző esztétikai felfogásai felől közlíti meg Wagner munkáját. Bár német területen, elsősorban Regensburg irányításával a legjelentősebb Palestrina-kiadások a modern urtext kiadványokhoz hasonlóan minden hozzáadott előadási utasítást elkerülve kizárólagosan a szöveghűségre törekedtek, Wagner kiadványa oly mértékben instruktív, amelynél nehéz elválasztani egymástól az öröklött előadási tradíció és az egyéni zeneszerzői ízlés által formált kifejezésmód határait. A kiadvány zenei értékelése sajátos módon tart tükröt Liszt és Wagner Palestrina-értelmezése elé.

 

 

Gabriela Coca

Szerkezeti megoldások Franz Schubert Die schöne Müllerin című dalciklusában

Előadásom célja a strukturális, művészi és tartalmi egységesítő összefüggések elemzése Schubert Die schöne Müllerin dalciklusában. Az egész dalciklust úgy lehet tekinteni, mint összefüggő egységet, amelyben a dalok láncszerűen kötődnek egymáshoz, annak ellenére, hogy formájuk, éthoszuk, jelentőségük különböző vagy éppen ellentétes. E dalciklus alapján megpróbáltam felfedezni a belső erők hatásosságát egy homogén struktúrára, Schubert alkotásának érzékeny világában.

 

 

Péteri Lóránt

„Programzene” vagy „abszolút zene”? – Mahler döntésének szociokulturális hátteréhez

Első három szimfóniájához Mahler különböző program-fogalmazványokat készített keletkezésük idején, illetve az első előadások alkalmával. A későbbi művek esetében azonban ettől tudatosan tartózkodott. A programzenével kapcsolatos attitűdjének 1900–1901 körüli átalakulása többek között egy olyan stratégia elemeként is értelmezhető, amellyel Mahler megpróbálta meghatározni a maga és művei helyét a korabeli zenei nyilvánosság terében. Peter Franklin több, az 1990-es években megjelent írásában amellett érvel, hogy Mahler abszolút zenei aspirációja egyfelől személyisége általános „konzervatív” fordulatának tünete, másfelől pedig a zsidó származású zeneszerző kísérlete volt arra, hogy „igazi német művésznek” tekintsék. Előadásomban e hipotézis megkérdőjelezésére teszek kísérletet. Ennek során támaszkodom azokra az újabb tanulmányokra, amelyek Brahms időskori társadalmi környezetét, illetve a kései művek fogadtatásának ideológiai hátterét tárják fel. Így megvilágosodhat, hogy az abszolút zene fogalmához az 1890-es évek német nyelvű zenei diskurzusában merőben eltérő képzettársítások tapadtak, mint amelyeket a Franklin által Mahlernek tulajdonított stratégia sugall. Reményeim szerint végül sikerül bizonyítanom, hogy Mahler döntésének, vagyis a sajátosan bécsi szimfonizmushoz való csatlakozásának társadalomtörténeti vizsgálata hozzásegít ahhoz, hogy műfajtörténeti kérdésekben – a komponista és a szimfónia dinamikus kapcsolatát illetően – is tisztábban láthassunk.

 

 

Laki Péter

Toronyzene

Hölderlin kései verseiben – melyek a költő elborult elmével leélt utolsó 37 éve során keletkeztek – a 20. század második felének több kiemelkedő zeneszerzője talált inspirációra. Ezek az egyszerűségükben is megdöbbentő, rövid versek végletesen különböző zenei reakciókat váltottak ki olyan alkotókból, mint Benjamin Britten, Ligeti György, Kurtág György, Heinz Holliger és Wolfgang Rihm. Az előadás azt vizsgálja, hogy a Hölderlin-verseknek mely formai és tartalmi jegyei hatottak a zeneszerzőkre, és hogy a különböző megzenésítések milyen eltérő új entitásokat fejlesztenek ki ugyanazon költői források alapján.

 

 

Wilheim András

Túl a filológián

Vannak a szövegközreadásnak olyan esetei, amelyekben a fennmaradt írásos bizonyítékok (vagyis a kézzelfogható dokumentumok) egy bizonyos megoldás mellett szólnak. Vagyis minden, kivétel: a józan ész és a megértett eredeti kontextus. Mi a teendője, kötelessége és lehetősége ilyenkor a lelkiismeretes filológusnak? Ragaszkodjék-e a leírt betűhöz, vagy kockáztassa meg elfogadtatni a maga jószerivel alá nem támasztható javaslatát, tudván tudva, hogy érvei a filológia szabályai szerint aligha védhetők?

 

 

Dobszay László

A zeneszerzői kicsiség

 

 

Fodor Géza

Egy antik „operajelenet” (A musiké Aischylos Agamemnónjának Kassandra-jelenetében)

 

 

Vikárius László

A zenész motetta – a muzsikus egyén és csoport reprezentációja a 14–15. század zenéjében

A különböző elnevezésekkel (Sängergebet, roster vagy musician’s motet) számon tartott motetta-féle és néhány, ezekkel rokonságban álló többszólamú dal legjellemzőbb sajátsága a muzsikusnak mint egyénnek, illetve muzsikusok csoportjának a szövegben történő megnevezése. Különösen híres példái Dufay (3.) Ave regina celorum feldolgozása, Compère Omnium bonorum plenája és Josquin Ockeghem halálára írt Déplorationja a 15. századból, de a műfajnak ismertek 14. századi példái is (így az angol Sub Arturo). Az előadásban két fő szempontból vizsgálom a kompozíciók néhány kiválasztott példáját: (1) mennyiben mutatnak sajátos zenei, „műfajszerű”, esetleg többé-kevésbé zárt hagyományra utaló vonásokat, és (2) vizsgálhatók-e (szellem)történetileg szűkebb értelemben a művész, és tágabb értelemben valamilyen csoport táblaképen történő (ön)reprezentációjának összefüggésében.

 

 

Szegedy-Maszák Mihály

Művészi érték az irodalomban és a zenében

Mi történik a szöveggel, ha megzenésítik? Erre a kérdésre próbálok választ keresni. Debussy és Bartók elhagyott Maeterlinck illetve Balázs színművének a szövegéből, Britten megtoldotta Henry James történetét, amennyiben szavakat adatott a halott Peter Quint és Miss Jessel szájába. A zeneszerző fölöslegesnek érezheti a vitatható értékű irodalmi alkotásnak egyes részeit, viszont túlzottan sokértelműnek vélheti az írói remekművet. Kiiktathatja az önismétlést és a jelentés szűkítése érdekében új szövegrészeket iktathat be. A szöveg rövidítése növeli, a bővítése csökkenti az értelmezések körét. Lehetséges, hogy ez az ellentmondás összefügg a szóban forgó dalművek zenei értékével?

 

 

Szendrei Janka

Ardua spes

A középkori szentgalleni költészet két híres processzióhimnuszát befogadta a magyarországi liturgikus énekgyakorlat, de nem átalakítás nélkül, hanem módosításokkal és megtoldva helyben készült versekkel. E versek a középkori magyar himnuszköltészet eddig föl nem ismert és nem méltatott alkotásai, nemzetközi mércével is becses emlékek, melyek egyben történeti információt is közvetítenek: a hordozó kódex pontos lokalizálását tették lehetővé.

 

 

Gilányi Gabriella

Lamentabatur Jacob, Occurrerunt Maria et Martha – Unikális responzóriumok a középkori Aquileia nagyböjti zsolozsma-repertoárjában

Összehasonlító vizsgálatok bizonyítják, hogy a középkori zsolozsma-hagyományok lényegi egysége mellett a római rítus jelentős lokális változatokat mutat Európa különböző egyházmegyéiben. A fennmaradt források arról tanúskodnak, hogy a liturgia több szintjén fedezhetők fel az adott rítusra jellemző eltérések: a repertoár, a dallamalakok, a tételválogatás- és sorrend helyi konstellációja színezi egyénivé a zsolozsmát az észak-itáliai Aquileiában is. Jelen előadásban az aquileiai offícium viszonylag későn rögzült nagyböjti szakaszából választottunk ki két különleges itáliai eredetű responzóriumot, és e két dallam zenei elemzésén keresztül mutatjuk be a temporale késői repertoárbővülésének általános motívumait. Áttekintjük a tételek terjedési útvonalát, a dallamvariánsokat, majd azt mérlegeljük, vajon szignifikáns, valós kapcsolat nyomának tekinthető-e felbukkanásuk néhány egymástól távol eső európai rítusban vagy sem. Előfeltevésünk, hogy a két tétel megjelenése Európában kettős itáliai kapcsolatrendszerre utal: a mediterrán liturgiák nyilvánvaló összetartása mellett (l. Occurrerunt Maria et Martha) a Lamentabatur Jacob tétel a középkori magyar-itáliai kölcsönhatások újabb primer bizonyítékának tekinthető. Itáliai repertoárdarabok nagyszámú jelenléte a magyar forrásokban arra hívja fel figyelmet, hogy az itáliai-magyar kapcsolat mélyebb és összetettebb, mint azt korábban gondoltuk, ám az összefonódások értékelése csak az itáliai forrásanyag bővítésével, további összevetések után lehetséges.

 

 

Ferenczi Ilona

„asré háís aser ló hálak baacat rösáím, úböderek hattáím ló ámád” – Huszár Gál debreceni énekeskönyve (1560) dallamainak értékelése és kiadási problémái az első zsoltár alapján

A magyar zenetörténet számára nagyon fontos felfedezésnek számított, amikor 1975-ben Borsa Gedeon Stuttgartban megtalálta Huszár Gál 1560-ban, Debrecenben nyomtatott énekeskönyvét. A magyar nyelvű nyomtatott énekeskönyvek között ugyan időrendben a második helyet foglalja el, az első, az 1536-ban Krakkóban kiadott énekeskönyv viszont tartalmát és kidolgozottságát tekintve messze alulmúlja a Huszár Gálét. Nemcsak visszafelé, hanem előre tekintve is fontos ez az énekeskönyv, hiszen Huszár Gál másik, 1574-ben kiadott énekeskönyvén és a 17. századi lőcsei énekeskönyveken kívül – bár szép számban, de – sajnos dallam nélkül jelentek meg az énekeskönyvek. Bár Huszár Gál újonnan előkerült dallamait Csomasz Tóth Kálmán ismertette a Magyar Zene 1981-es évfolyamában, a dallamok értékelése és az azon alapuló kiadása még nem történt meg. Időközben a Csomasz Tóth Kálmán által 1958-ban kiadott 16. századi dallamok újrakiadásának munkálatai is megindultak, melynek során az 1560-as énekeskönyv dallamai is megfelelő helyet kapnak a dallamtárban.

Az 1560-as énekeskönyvben 49 dallam szerepel, ezek közül közel 30 nehezen értelmezhető vagy értékelhető változatban. Hogyan, milyen formában, az eredetit hűen visszaadva – mint ahogy az Csomasz Tóthnál történt – kell megjelentetni a dallamokat, vagy pedig, ahol lehet és megengedhető, hangnemileg, kulcsrakással, dallamilag, esetleg ritmikailag változtassunk rajtuk? (Természetesen minden változtatással elszámolva.) Ilyen és ehhez hasonló kérdések vetődnek fel a kiadási munkálatok során. A problémákat jelen előadásban néhány zsoltárparafrázison, köztük az első zsoltáron mutatom be. Az első zsoltár a magyar használatban elterjedt sapphoi versszak kereteibe illeszkedik, de Huszár Gál énekváltozatában hatványozottan jelentkezik az a megoldatlanság és feszültség, ami a metrikus énekek nyomtatott és használati alakja közötti különbségként végigkíséri az énekek történetét egészen a 20. századig.

 

 

Király Péter

A 16–17. század folyamán vallási üldözés vagy egyéb kényszer miatt Magyarországot választó külföldi zenészek

A 16–17. században Magyarországon alkalmazott szép számú külföldi zenész közül, mint megállapítható, nem is kevés valamilyen kényszer miatt jött hozzánk. Elsõsorban protestáns exulánsokról tudunk, de akadnak olyanok is, akiket az adóságok illetve másféle zavaros ügyek hajtottak az országunkba. Konklúzióként adódik, hogy ezúton az ország jól képzett muzsikusokhoz jutott, s részben olyanokhoz is, akik kényszer nélkül talán nem jöttek volna Magyarországra.

 

 

Tallián Tibor

A magyar opera egyik alapítója – Adalékok Schodelné pályaképéhez

 

 

Szacsvai Kim Katalin

A szerzőség problémái Erkel Ferenc első operáiban

Egy esetleges Erkel-műhely létezésének kérdését elsőként Somfai László tette átfogó zenetudományi vizsgálat tárgyává. Kutatásai az autográfok részletes filológiai elemzésére, a szerzői kéziratokban előforduló idegen bejegyzések számbavételére és azonosítására irányultak. E szisztematikus filológiai munka eredményeit 1960–1961-ben publikálta, és megállapította, hogy Erkel „az 1850-es évek derekától, vagyis élete fele útjától kezdve egyetlen nagyszabású művét sem teljes egészében maga fejezte be, hanem évről évre nagyobb mértékben igénybe vette környezete, mindenekelőtt zenész fiainak tehetségét.”

Az Erkel-műhely, illetve a szerzőség áll előadásom középpontjában is. Az 1840-es Bátori Mária és az 1844-ben bemutatott Hunyadi László esetében vizsgálom meg újból e kérdést a két opera kritikai közreadása során előkerült újabb források bevonásával. Az autográfon kívül elemzés tárgyát képezi többek között a két opera Erkel vezetése alatt használt nemzeti színházi szólamanyag-garnitúrája, a két mű újabban megtalált korai, eredetileg idegen nyelvű előadások céljából készített partitúra-másolata, valamint a Hunyadi László vidéki társulatok számára másolt 19. századi partitúrái és szólamanyaga.

A források tágabb körére kiterjesztett elemzés Somfai László fentebb idézett véleményét támasztja alá. A két opera első végleges változatának kialakításában közreműködő jelenléte nem valószínű, a szerzőség csupán a késői betétek esetében kérdőjelezhető meg. Az autográfok alapján nyerhető kép a nemzeti színházi források bevonásával ugyanakkor tovább árnyalható. Az autográfhoz képest e másolatok számos további bejegyzést tartalmaznak. Ezek között egyaránt találunk – elsősorban a partitúra mikroszintjét érintő – szerzői javításokat és olyan később megszilárdult módosításokat, melyek eredete bizonytalan. E javítások datálása néhány esetben a nemzeti színházi anyagokból másolt vidéki források alapján lehetséges.

 

 

Eckhardt Mária

Goethe Faustjának Angyalkórusa Liszt megzenésítésében

Liszt az 1849-es Goethe-centenárium weimari ünnepségeire zenésítette meg az Angyalok kórusát a Faust II. részének utolsóelőtti jelenetéből. A darab nyomtatásban csupán vegyeskari letétben (hárfa vagy zongora kíséretével) jelent meg és ennek alapján hangzik el olykor koncerteken; fennmaradt azonban több más letétjének kézirata is (férfikarra zongorával vagy zenekarral, női karra hárfával és zongorával vagy harmóniummal) – ezek nemcsak magában a letétben, hanem helyenként zenei megoldásokban is különböznek. Az előadásban bemutatom a kompozíció helyét Liszt Faust-megzenésítéseinek sorában, valamint rövid áttekintést nyújtok a különféle letétekről és verziókról.

 

 

Kovács Ilona

Dohnányi Ernő zeneszerzői műhelyében – Az  I., A-dúr vonósnégyes (op. 7) I. tétel expozíciójának születése

Dohnányi, a muzsikus kevés szóbeli megnyilatkozásai egyikében szerteágazó zenei munkásságából a komponálást tartotta a legértékesebbnek. Sajnálatos, hogy – sok kollégájával ellentétben – ő maga szinte soha nem beszélt kompozíciós módszeréről. Kortársai beszámolója szerint könnyen komponált, köszönhetően legendás improvizációs készségének és annak, hogy sok mindent előre fejben kidolgozott. Ha azonban a kevés ránk maradt Dohnányi-vázlatot behatóbban tanulmányozzuk, a dokumentumok által bepillantást nyerhetünk a szerző műhelyébe, és első kézből kapunk információkat Dohnányi munkamódszeréről. Bár a kéziratok nem cáfolják a „könnyen komponáló Dohnányi” image-ét, jelentősen finomul és árnyaltabb lesz az alkotómunkáról kapott képünk.

Jelen előadás forrása az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött I., A-dúr vonósnégyes (op. 7) két kézirata – a mű folyamatfogalmazványa (Ms. Mus. 3.275) és tisztázata (Ms. Mus. 2.980). E két dokumentum segítségével kíséreljük meg rekonstruálni a kvartett I. tétel expozíciójának létrejöttét.

 

 

Gádor Ágnes – Szirányi Gábor

„Minek az magának” – A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola könyvtára a harmincas években. Dokumentum szemle

 

 

Breuer János

Hermann Pál Bécsben

 

 

Borgó András

A magyar zenei 20. század – Vázlatos korrajz emlékekből

A magyar zenei élet huszonhét meghatározó egyéniségével a Muzsika számára 1984 óta készített interjúk („Amikor én pályakezdő voltam” címmel) az életpályák kötetlen stílusban elbeszélt változatát adják közre. A mindenkori politikai-társadalmi helyzet természetesen mélyen befolyásolta mind az alkotó-, mind az előadóművészek, mind pedig a zenetudományt művelők életét. A beszélgetés legidősebb résztvevői a huszadik század elején végezték tanulmányaikat, nagyobb részük az ötvenes-hatvanas években került pályára. A sorozatban szereplők együttesen így nyolcvan-kilencven év történelmének tanúi.

A referátum – felhasználva az interjúk eredeti szövegét, amely nem mindig került teljességében a nyomtatott változatba – a személyes emlékezések párhuzamba állításával és összehasonlításával a magyar zenei élet korrajzához törekszik hozzájárulni.