Október 8-án délután a Zenetudományi Intézetben immár ötödik alkalommal adtuk át a Társaságunk szakmai elismeréseit. A Kroó György-díjat Grabócz Márta zenetörténész, a Strasbourg-i Egyetem professor emeritája, a Kroó György-plakettet Loch Gergely  zenetörténész, a Zeneakadémia volt oktatója kapta.

Mindkét díjat zenei tárgyú kutatói, kritikusi, oktatói, illetve ismeretterjesztő tevékenység elismerésére alapítottuk 2018-ban. Kroó György (1926–1997), aki meghatározó szerepet játszott Társaságunk alapításában, mind a négy a felsorolt területen egyaránt kiemelkedő tevékenységet fejtett ki. A díjat a Társaság elnöksége évente két kategóriában ítéli oda: 40. életévüket már betöltött személyeknek Kroó György-díj, a 40. évüket még be nem töltött személyeknek Kroó György-plakett adományozható. Az elismeréseket az MZZT elnöke, Kerékfy Márton adta át a Társaság éves konferenciájának keretében.

A díjátadót David Sender (hegedű) és Pólus László (gordonka) hangversenye követte, amelyen Ligeti György, Bartók Béla és Kodály Zoltán művei hangzottak el.